Alapanyagok (aa)

Jelenlegi állapot
Nem jelentkeztél
Ár
Zárt
Kezdj hozzá
Ez a tanfolyam jelenleg zárva van

A korábbi felfogás szerint a pálinkafőzés célja a kármentés volt. Így gyakorlatilag szinte minden belekerülhetett a cefréző edénybe, ami utunkba került kertünkben: az ép mellett a rohadó, földes, koszos, sérült gyümölcsök, zöldség, takarmánynövény, magvak, fás részek, szárak, levelek, egyéb szennyeződések – mondván, a pálinka majd kiforrja magát.

Szerencsére ezen felfogás nem csak szembekerült a minőségi pálinkafőzéssel, de utóbbi győzedelmeskedni látszik rajta. Hiszen a modern pálinkakészítésnek négy jól elkülöníthető szakaszából az első a gyümölcsök gondos kiválasztása.

Az ízletes, illatos pálinka alapja a kiváló minőségű, válogatott, kellően (min. 85-90%-ban) érett gyümölcs. Olyan, melyet akár nyersen is szívesen megennénk: hazai termesztésű és feldolgozású körte, szilva, alma, eper, som, homoktövis, szőlő, málna, szamóca, meggy, cseresznye, szelídgesztenye, kökény, birs, bodza. Melyből kizárólag hozzáadott cukor, illetve méz nélkül főzhetünk pálinkát.

A pálinka az előírásoknak megfelelően nem készülhet határon túli alapanyagokból. Sem a Kárpátaljából behozott almából, sem felvidéki fenyőből sem pedig olyan egzotikus gyümölcsökből, mint narancs, ananász, kivi. Ezen kívül nem főzhetünk pálinkát gabonafélékből vagy burgonyából sem.

Gyakran ismételt kérdések a
“Magánfőzés – alapanyagok” szakmai napokról

Kérdésed, kérésed észrevételed akad a “Magánfőzés – alapanyagok” szakmai napokkal vagy témáival kapcsolatban? A leggyakrabban ismételet kérdésekre nem csak a kurzusok és workshopok leírásában kaphatsz választ, hanem a szakmai napok főoldalán is.

A pálinkakonferencia és szakmai napok támogatói

Kortyolj bele!

Csatlakozz közel 10.000 fős közösségünkhöz és pálinkázz velünk online! Iratkozz fel a PálinkásPalackPosta hírlevelére és mi hetente egyszer szállítjuk neked a Pálinkák és Párlatok világának híreit, a párlatversenyek eredményeit, programajánlókat, különleges ajánlatokat és játékokat!

Kérdésed akadt?

Legyél egy segítőkész, motiváló közösség része. Ők a „Minőségi pálinkák és Párlatok” zárt Facebook-csoport tagjai.

Nem kaptál választ? Segítünk!

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire sem a csoportban, sem a „Gyakran ismételt kérdések” (GyIK) menüben nem kaptál választ, akkor írj nekünk e-mailt  az info {kukac} palinkakesparlatok.hu címre. Örömmel segítünk!